„Mit csinálnak a méhek télen?” – kérdezte ma tőlem Ildikó, az olasz tanár. – „Alszanak, nem?” Hiányos nyelvtudásomnak köszönhetően, abban maradtunk, hogy nem alszanak, inkább valamiféle nyugalmi állapotban vannak.

Nézzük, mit is csinálnak pontosan.

Az állatvilágban számos hideg- és melegvérű állat vonul el a kuckójába, némely alsórendű állatok még be is bábozódnak, és téli álomra szenderülnek. Ez az állapot nagyon hasonló a hibernációhoz: az anyagcsere lelassul, a testhőmérséklet drasztikusan lecsökken. Ez a minimális hőmérséklet a sünnél akár 2,5 C fok is lehet. A téli álom hossza fajonként eltérő, a mormota például 5-6 hónapot is alszik, míg a mókusok rövidebb etapokban pihennek, közte pedig időről időre élelem után kutatnak. Lakmároznak, majd visszabújnak még kicsit. Télen – vagy a forró égöv alatt éppen nyáron – lelassul a szívverés, pihen az idegrendszer, a szervezet minimális energiát fogyaszt, és gyakorlatilag éhezik az állat. Mindezt a pajzsmirigy hormontermelése szabályozza.

Ezzel ellentétben a méhek nem alszanak. Behúzódnak a kaptárba, téli fürtbe rendeződnek, összebújnak és fűtenek. Legyen kint bármilyen zord is a tél, a telelőfürt belsejében, ahol az anyát őrzik féltve, állandóan 28-32 C fok van, de a fürt külső részein is legalább 6-8 C fok. (Itt az új alternatív energiaforrás! Látom magam előtt a méhekkel fűtött 21. századi lakóparkokat.) Egyszerűen a szárnyuk és a toruk rezegtetésével érik el ezt. Bizonyos kaptártípusok pluszban rásegítenek erre: a habkaptár és a nádkaptár alapanyaga miatt eleve jó hőtartó képességgel rendelkezik.

A család tehát vár, és fűt, és mindaddig a kaptárban marad, amíg a külső hőmérséklet el nem éri a 10-12 C fokot. A tavasz megérkeztével aztán kirepülnek, és megkezdődik a következő évi gyűjtögetés.

De addig a mi feladatunk „csak” az, hogy biztosítsuk számukra a nyugalmas téli pihenést.