Sokáig arról álmodoztam, hogy tűzoltó leszek. Vagy rendőr. Persze nem az utcákat járó és parkolóbírságot osztogató fakabát, hanem a tanult nyomozó, vagy a tűzoltósági szóvivő, valami nagy és okos egyenruhás, aki az ország javát szolgálja, az emberek biztonságát védi, mégsincs közvetlen életveszélyben. Ennek az oka talán az, hogy világ életemben felnéztem ezekre az emberekre, és szerettem volna én is mások tiszteletét kivívni. (Bár lehet, hogy csak született „kommandante” vagyok, és már akkor is a véremben volt az utasítgatás.)

A MaciHadsereg név eredetéről, magáról az ötletről a legelső posztban már írtam, és fura módon, a keretes szerkezetet tartva, ez az utolsó bejegyzésben is terítékre kerül. Merthogy a hadsereg egyik tábornoka ezennel leszerel. Igazából már hónapok óta tartalékos állományban vagyok, de most végleg búcsút mondok a kis katonáimnak.

Nem aggódom értük, hiszen jó kezekben maradnak. A szakmai vezető mindig is KJ volt, én csak a hadi krónikás vagyok… voltam. Lehet, hogy ritkábban jönnek majd a posztok, de bízom benne, hogy majd ő is billentyűzetet ragad néha, és mesél nekünk arról, hogyan alakulnak a dolgok Keszegen és Zamárdiban.

Engem pedig, ha egy kis ragacsos-mézes élményre vágyom, talán lesz, aki szívesen lát egy kis pergetésre. Mert a szezon elkezdődött…