Rögtön mentegetőzéssel indítok.
Cirka egy hónap telt el az előző bejegyzés óta, és részben más irányú elfoglaltságaim (végre újra van állásom!), részben pedig a Fiatal Gazda pályázat összeállítása miatt elhanyagoltam a HadiNapló írását. Most igyekszem felvenni a fonalat, és beszámolni a helyzet állásáról.
Ami a bogarakat illeti, köszönik szépen, jól vannak. A Keszegen állomásozó társaság kissé „legatyásodott” az utóbbi időben, ezért őket cukorral kellett serkenteni. Szerencsére az etetésre a méhek jól reagáltak, és ma már ismét szépen hordanak. A méhcsaládok másik felét még napraforgó-virágzásra elvittük néhány kilóméterrel arrébb. Máig ott állomásoznak, mivel a szotyi után a környező területekről elkezdték hordani a szolidágót. Ennek persze mi örülünk, és amíg csak lehet, nem is hozzunk haza a méheket. Gyűjtsék csak a télire valót.
Az elmúlt hetet formanyomtatványokkal és excel táblázatokkal körülvéve töltöttük. Örömmel jelentem: az első lépés teljesítve. Eljött az augusztus 16., a Fiatal Gazda pályázat leadási határideje, és mindent szépen rendben postára adtunk. Eztán nincs más teendőnk, mint türelmesen várni az eredményre. Mivel nincs hiánypótlás, csak remélni merem, hogy rendben találják majd az illetékesek a papírjainkat, az ötleteinket pedig méltónak arra, hogy megkapjuk az igényelt támogatást azok megvalósításához.
Napok óta egy régi 7 UP promóció jár az eszemben. Évekkel ezelőtt az üdítőital promóció fődíjaként egy túlélő-túrát lehetett nyerni valamelyik dzsungelben. A fősor ez volt: „Ha nem nyersz, azt túléled. De ha nyersz…?!”