Ó, milyen büszke is voltam magamra, hogy hosszú hetek elteltével még mindig csípésmentes vagyok! Milyen jót mosolyogtam a tetőtől talpig védőfelszerelésbe öltözött, gyakorlott méhészeken, amikor egy-egy keretmustrát követően számbavették sajgó csípéseiket! Hogy forgattam a szemeimet és sóhajtoztam az égre tekintve: „Férfiak! Már egy apró kis szúrásból is akkora ügyet csinálnak…”! Na, most megkaptam.

Kedd hajnalban, méhszállítás közben véletlenül belenyúltam egy bogárba, aki kapva kapott az alkalmon, hogy megszabadítson ezen a téren a szüzességemtől. Én voltam a buta, hiszen kesztyű nélkül pakolásztam az autóban, miközben a fiúk a platóra sorolták fel a szállítandó fiókokat. Ilyenkor nagy a valószínűsége, hogy a megbolydult állatkák bemenekülnek a fülkébe, és akár csak órák múlva bújnak elő rejtekhelyeikről. Szerencsére, tartok magamnál kézfertőtlenítőt, így ezzel gyorsan bekentem az ujjbegyemet, hogy legalább a fertőzést megússzam. (A kézfertőtlenítővel normál esetben csínyján kell bánni, hiszen ez többnyire illatosított folyadék, és mint ilyennek, használatát a méhek közelében kerülni kell. Jelen esetben azonban én a kocsiban maradtam, és nem kellett tartanom a méhek támadásától.)

Egyetlen csípéske kedvéért talán bele sem fogtam volna egy önálló bejegyzés írásába. De a java még csak ezután következett.

A kaptárak felpakolásában volt segítségünk, 150 km-rel és jónéhány órával odébb viszont lerakodni már KJ-vel kettőnknek kellett. Ez nem gond, hiszen összeszokott páros vagyunk. Ő dirigál, én meg ugrok.

A baj ott kezdődött, amikor leemeltünk a platóról egy fiókot, és én hátrafelé lépdelve belerúgtam egy már korábban odatett kaptárba. A kaptártető félrecsúszott, és… A következő pillanatban tucatjával csüngtek a méhek a nadrágom mindkét szárán, mérgüket agresszívan pumpálva a bal bokámba és a jobb térdembe. Meg kell, hogy mondjam, abban a percben nem éppen a „nem mozogni, nem ugrálni, nem hessegetni” aranyszabály volt az első gondolatom. KJ persze rögtön emlékeztetett erre, miközben elkapta a füstölőt, és vadul füstölni kezdett. Ezer tűként hasított a fájdalom a bokámba, és még az sem nyugtatott meg, hogy tudtam, a méhek ezért az élettükkel fizetnek.

Természetesen, az akció idején már én is teljes védőruházatot viseltem: zárt cipő, zokni, hosszú, nem testrefeszülő nadrág, pulóver, kesztű, szita. Mindezek ellenére a az elkövetkezendő majd’ 3 napot bicegve, feldagadt bokával, többnyire felpolcolt lábbal, ágyban fekve töltöttem. Kaptam mérget rendesen, hiszen kedd estére a lábam véraláfutásos lett és a lázam is felment. Nem csak kézfertőtlenítőt, de minden esetben kálcium injekciót és vízben oldódó kálcium port is tartunk magunknál. Ezek olyan kötelező elővigyázatossági tartozékok, amit azoknak a méhészeknek is magukkal kell hordaniuk, akik nem allergiásak a méhcsípésre.

A beavatás megtörtént tehát. Ha pozitívan akarom szemlélni az esetet, ingyenes apiterápiás kezelésen vettem részt. Még néhány ilyen baleset, és nem kell aggódnom az időskori reuma miatt.