A minap az autóban ülve a Petőfi Rádión a híreket hallgattam:
„A világon elsőként magyar méhészek állítottak elő műlépet. A méhviaszból készült találmány becslések szerint 10 százalékkal is növelheti az éves méztermelést, amely eddig Magyarországon átlagosan 16 ezer tonna volt. Kusnyér Tamás méhész újítását a gödöllői Méhészeti Intézetben tesztelik és az elsődleges kísérletek azt mutatják, hogy a méhek elfogadják a műlépet.” (forrás)
Én meg csak ültem az autóban, és azon tűnődtem, hogy vajon mennyit repülhettem vissza az időben. Elvégre, ha Michael J. Foxnak ment, akkor miért ne mehetne nekem is?
A műlépet mesterséges lépként és lépközfalként is ismerjük. Mesterséges lépet először egy német asztalosmester, Johannes Mehring készített 1857-ben tiszta viaszból. Ez gyakorlatilag egy préselt vagy sajtolt viaszlap, amelyen csak a méhsejtek alapjai látszanak, és ezekre építik a dolgozók a sejteket. A műlépet a keretbe rögzítve helyezzük a fiókokba.
Ehhez képest történt most az előrelépés. A hír helyesen nem a műlép kifejlesztéséről kellene, hogy szóljon, hanem a mesterségesen KIÉPÍTETT műlépről. Ezt egyszerűbben talán készlépnek hívhatnánk, hiszen itt nem csak a közfalat (sejtformával megnyomott viasz lap) adjuk a méheknek kiépítésre, hanem már egy kész, sejtekkel kompletten kiépített lépet. Így a méheknek egyáltalán nem kell építéssel foglalkozniuk, és elvileg több idejük marad a tényleges gyűjtésre.
Ha az én véleményemre vagy kíváncsi (és remélem, hogy éppen ezért olvasod ezt most), én ódzkodom kicsit a természet folyamatába való beavatkozásoktól. A méheknek természetüknél fogva egyik feladatuk az építés. Értem én, hogy számunkra kifizetődőbb, ha mézet termelnek, mintha viaszt. Mégis, ezt kicsit olyannak érzem, mintha azt akarnánk megakadályozni, hogy ne rajozzanak, holott ez is az ösztöneikben van. Természetes vagy kényelmes – van különbség!
A készlép kifejlesztőivel készített interjú a Magyar Mezőgazdaság TV-n tekinthető meg:
Tisztelt Szerző !
Valószínűleg egyet kellene értenem maradéktalanul, ha…
S ez a „ha” szinte minden elemére igaz a modern méhészkedésnek.
Művi a kaptár, a műlép, a keret, a művileg behelyezett anyabölcső, vagy petéző anya, az etetés télire, az atkakezetés és így tovább, minden.
A mézet „előállító” méhészetnek tudomásul kellett vennie, hogy ez nem halászat, ahol csak a hálót kell kivetni és begyűjteni az eredményt.
Itt minden lépésnél kicsit ipari módon kell eljárni, nem a faodúból „raboljuk ki” a mézet.
Ebben a műfajban, azt gondolom, ez a termék sem több vagy kevesebb beavatkozás a méhek életébe, mint minden más, amit már eddig is megtettünk.
S ha valahol valóban fontos a méhek természetes életformája és viselkedése, ott szóba sem jöhet a méztermelés…
Kedves Tamás!
Örömmel látom, hogy rátalált a bejegyzésemre az internet tengerében, és igazán megtisztelő, hogy megjegyzést is fűzött a gondolataimhoz.
Természetesen, egyetértek abban, hogy a mai méhészkedést már sokkal inkább ipari méztermelésnek kell tekinteni, ahol minden találmány, új technológia jól jön – persze az ésszerűség határain belül.
Mivel én még féllábbal laikus vagyok a témában, bocsássa meg nekem, hogy egyelőre ódzkodok a nagyon művi beavatkozásoktól.
Jó munkát, jó olvasást!
Üdv.
Anita