Karácsony második napja van. Ezt nem csak a naptár, de a gyomrom is jelzi. Tele hassal nem akaródzik gondolkodni, írni pedig még kevésbé. De nincs mit tenni, az év vége vészesen közeleg, és ilyenkor az ember akarva-akaratlanul számadást készít.

Hosszú a lista a jó oldalon, és persze akad feljegyezni való a negatív oszlopban is. Fejben gondosan számba veszem azokat a dolgokat, amelyeket jónak ítélek meg. A Plusz oldalon szerepel többek között a méhészkedés, az ezzel együtt szerzett új ismeretségek, barátságok. A saját kis MaciHadseregünk felállítása a tervezgetéstől az utolsó mézesüveg megtöltéséig. Fel-felvillanva megjelennek emlékképek az első pergetésről, hallom az autó utasfülkéjében rejtőző méhek zizegését, és határozottan érzem azt a bizonyos szúró fájdalmat is. Ez az esztendő hozott egy nagyszerű utazást, egy új munkahelyet, egy új családtagot és sok-sok boldog órát és nevetést. Ugyanakkor a Mínuszos oldalra is kerülnek tételek: egy elveszített rokon, egy elutasított pályázat, hogy csak néhányat említsek, ami miatt szomorkodtam, bosszankodtam az év során.

A pénzügyi mérleggel ellentétben, ennél az év végi számvetésnél azonban nem az a cél, hogy a Plusz oszlopban felsoroltak túltegyenek a Mínuszos tételeken. Itt a cél az, hogy a következő esztendőben a jó dolgokat megtartsuk, a rosszakat pedig igyekezzünk megjavítani vagy egyszerűen elkerülni.

Az erdő szélén a méhek még ugyan nem állnak készen a 2013-as szezonra, de a rendben betelelt, életrevaló családok magukban hordozzák a sikeres új év lehetőségét. Már csak élni kell vele.